kosárban
0 termék
Nemzeti Fejlesztési Terv
Ez a honlap az Európai Únió hozzájárulásával készült

Luigi futamgyőzelemmel kezdett Svédországban!

Az OXXO Energy Drink versenyzője, Lajos Gyula "Luigi" a hétvégén a svédországi Höljesben versenyez a Rallycross Európa-bajnokságon a sportág abszolút legjobbjai ellen.
A svédekről tudni kell, hogy bolondulnak a rallycross-ért, náluk ez egy igazi nemzeti sportnak számít, és egy hatalmas, többhetes bulit kerítenek az esemény köré, aminek persze maga a verseny jelenti a csúcspontját.
 Adott tehát egy kiváló vonalvezetésű pálya és több tízezer tomboló, őrjöngő szurkoló a lelátókon és persze rallycross minden mennyiségben. Luigi nem illetődött meg ettől a nem mindennapi körítéstől, sőt, csak doppingolta ez, és megnyerte szombati első futamát, melyet követően szinte eksztázisban nyilatkozott a helyi szpíkernek a több tízezer szurkoló vastapsa közepette.

 


Luigit már az első pillanattól kezdve magával ragadta a verseny hangulata, és a pálya nyomvonalát illetően is gyorsan elkapta a fonalat, hiszen a szombati nap folyamán folyamatosan javított saját legjobb köridején, aminek köszönhetően a nap végére meg is érkezett az élmezőnybe. Már az első szabadedzésen is feltűnően gyors tempót diktált ahhoz képest, hogy most jár először az egyébként rendkívül trükkös vonalvezetésű pályán, majd a második szabadedzésen, illetve az időmérő edzésen további 2-2 másodpercet javított addigi legjobbján, vagyis hatalmas ugrásokkal lépdelt előre a ranglistán.

 


A 31 induló közül így a 15-ik helyet csípte meg az időmérőn, majd saját előfutamában ihletett formában versenyzett végig, és annak ellenére is behúzta a futamgyőzelmet, hogy az első kanyarba csak a 3-ik helyen fordult el. Okos taktikázással egyből az első körben kiment a Joker-körre, így nem ragadt be a nála lassabb versenyzők mögé, végig a saját tempóját tudta diktálni, és a végén (miután a többiek is teljesítették kötelező egy Joker-körüket) megérdemelt helyén, vagyis az élen találta magát. A futamgyőzelem összességében ezúttal a 9-ik helyhez volt elég (az előfutamokban az időeredmények számítanak, nem az elért helyezések), ami szenzációs kezdésnek számít, hiszen Höljesbe tényleg a sportág abszolút krémje látogat el minden évben.

 


Az első nap tehát kiválóan alakult Luigi számára, aki az autóval (Volkswagen Polo) is maximálisan elégedett volt egész nap, és természetesen bízik a hasonlóan jó, vagy lehetőleg persze a még jobb folytatásban. Egy biztos, ha olyan ütemben gyorsul tovább, ahogy eddig tette, akkor a többiek aggódhatnak, mert bizony komoly bajban lehetnek a verseny végén!
 
forrás: oxxoenergydrink.com



<< vissza

következő >>
MAGUNKRÓL . MÉDIA, KÉPGALÉRIA . Adatvédelmi tájékoztató .